Mindenki mumusa

Én már közel tíz éve dolgozok vállalati tanácsadóként. Specializálódtam azokra a területekre, ahol menet közbeni tompulás, a fejlődés lelassulása vagy épp teljes megállása tapasztalható, illetve a friss, induló vállalatok számára nyújtott tanácsadásra, segítségnyújtásra. Számos területen jelentkezik még igény a szolgáltatásra, de én ezt a kettőt szeretem a legjobban, és mivel bőven van a kettőből megfelelő mennyiségű munkám, mondjuk úgy, néha még sokkal több is, mint amit elbírnék, ezért hétvégén is dolgozni szoktam, nem igazán vállalok már más feladatköröket.

A specializálódáson belül is igen sokan keresnek meg új vállalatindítás esetén kifejezetten nehéz profilú, fő tevékenységű vállalatokkal, mint például valamilyen vegyipari vállalat vagy építőipari szolgálatás nyújtás, mert hát rendkívül sok jogszabálynak és speciális feltételeknek kell az ilyen cégeknek megfelelni, ami sokszor hatalmas nehézségeket ad az induláskor. Legfőképp ha szelektálnom kellene, akkor a munkavédelem területét emelném ki nehezítő, sokszor az életet megkeserítő feladatként, pedig amikor elkezdtünk együtt dolgozni, már az első alkalom után szinte minden tulajdonos sajátjának érzi és fontosnak tartja ezt a területet. Koránt sem mindegy ugyanis, hogy egy-egy munkahelyi baleset hogyan zajlik le ha véletlen kialakulna, és hogyan tudja magát megvédeni a cégvezetés a következmények tekintetében. Ugye teljesen egyértelmű, hogy ha egy munkavállaló könnyebb, akár nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szerez, nem igazán származik belőle nagy hír céges szinten sem, míg ha komolyabb sérüléseket szenved, az végzetes következményekkel járhat.

Ennek tekintetében tehát a munkavédelmi feladatokra nem mint mumusként, hanem mint bennünket és a munkavállalókat védő rendszerként kell tekinteni, és ez a közös munka során már az első nap után el is szokott indulni. A legjobb és legprofesszionálisabb szolgálatást nyújtó külső partnerrel pedig egy komoly, valódi védelmet nyújtó rendszer kialakítása sem kínszenvedés, hanem hatékony és eredményt termelő munka lesz, ehhez pedig a legjobb szolgáltatót szoktam ajánlásként nyújtani, az esetek legtöbb százalékában pedig hálálkodó leveleket kapni az ajánlás után, hiszen az activesafety csapata nem csak tökéletesen felkészült szakmailag, hanem lelkiismeretes és emberileg is értéket képviselő munkatársaival öröm a közös munka.