Legújabb segítőtársam

Egy ideje már hiányzott az életemből valami, csak még nem tudtam hogy pontosan micsoda, de a férjem bizony erre is ráhibázott, mint megannyi dologra ugyanígy, amióta együtt vagyunk, kaptam tőle ugyanis egy kis ajándékot, egy picike dobozt, amiben nem volt más, mint egy headset. Eleinte még nem is értettem én sem, hogy egyrészt mire lesz ez jó nekem, másrészt pedig hogy miért is gondolta, hogy meg kell hogy lepjen engem egy ilyennel, majd amikor futni indultam csak összepárosította a telefonommal és már szólt is a fülemben a zene. Valóban arról panaszkodtam neki, amióta elkezdtem futni, hogy rettenetesen unatkozok futás közben, de tény, hogy nem gondoltam arra, hogy a zene segítségemre lehet ebben. Ő viszont igen.

A következő meglepetés akkor ért, amikor vezetéskor a kihangosító megint bekrepált a kocsiban, és a fülembe tettem a kis headset kiegészítőt, és máris tökéletesen tudtam vezetés közben beszélni, mindenféle szabálytalankodás nélkül. Hihetetlen sokat segít, ugyanis nem igazán tudok egyszerre arra is figyelni, hogy vezessek, és hogy a telefon is védhető helyen, védhető formában legyen a kezemben, és ne is akadályozzon a vezetésben, a kihangosító viszont már nem először játssza el, hogy nem akar működni, ráadásul ezért letenni a szervízbe akár több napig, az embernek egyáltalán nincs kedve ehhez a macerához.

Azok alapján pedig, hogy ez a kis headset ennyire jól működik, megnéztem a baseus többi termékét is, és azt kell mondjam, hogy szinte az új kedvenc márkám lett. Nem csak jól használhatók és tartósak a termékei mindamellett, hogy nagyon könnyen és egyszerűen meg tudja őket rendelni az ember, de bizony női szemmel iszonyatosan szépek is, ami nekem bizony minden funkció mellett számít. A férjem meg is jegyezte, hogy talán az az egyetlen olyan termékcsalád, ami nem csak szép, hanem mellette hasznos is, de én a szépségéért veszem és szeretem.