A nyaralás az otthonunkban

A vírus helyzet elég érdekes dolgok elé állítja közel két éve az embereket, és hát mi tagadás, ebből bizony mi sem maradunk ki. Igazság szerint mi egy kicsit megjártuk, mert közel négy éve nem voltunk a férjemmel nyaralni, mert hát egyszer házat vettünk és költöztünk, na és persze ahogy ilyenkor lenni szokott, felújítottunk, aztán pedig gyermeket vállaltunk, akit most már itt szándékoztunk hagyni a nagyszülőkre és egy kis kiruccanásként, igaz csak négy napot, de olasz országban szerettünk volna tölteni. Persze ez sajnos nem valósulhatott meg tavaly, hiszen elég nehéz idők jártak odakinn is és itthon is, de azt reméltük, hogy ebben az évben talán el tudunk utazni egy kicsit, és élvezni tudjuk a tengerpartot és hát persze a tenger gyümölcsei ízeit, azonban a férjem legnagyobb bánatára ez most sem valósulhatott meg.

Igazából én sokkal jobban bírom azt, hogy már jó ideje nem volt ilyen nagyobb egybefüggő pihenés, de a férjem igazán nehezen viseli. Fásult és fáradt, motiválatlan, de belföldre nem szeretne utazni sehová. Én pedig azt találtam ki, hogy a kislányunkat ugyanúgy felügyeletre bízom a nagyszülőknél, és ha mi nem tudunk olasz országba menni, akkor idehozom a tengerpartot az otthonunkba a férjem számára. Persze mindent elterveztem. Koktél alapanyagokat vettem, és persze garnéla és lazac is került a kínálatra, amit az oceanfood csapatától rendeltem meg, és meg kell mondjam, nem gondoltam volna, hogy ennyire jó minőségű, friss és szép árut fogok kapni tőlük.

Így aztán a koktélok és egy-két olasz édesség mellé került garnéla, tészta és tonhal steak is. A férjem pedig azt sem tudta, hogy hirtelen mit mondjon, amikor a fárasztó nap után pénteken erre ért haza, és elárultam neki, hogy egész hétvégén kettesben leszünk, és az otthonunkba varázsoltam a nyaralást, ha már nem tudunk most elmenni sehová. Iszonyatosan örült, és bizony életében először sikerült meglepnem is, így két legyet ütöttem egy csapásra.